Podersdorf
Év utolsó napján gondoltuk Marcali Gáborral közösen, hogy ha már ilyen szép napos időnk lett, mi lenne ha elmennénk fotózni valahova a közelbe.
Ő hivatásból, én inkább hivatásszerű hobbiból (ha lehet ilyet mondani) fotózok, de az igazat megvallva, utóbbi időben sajnos nem sikerült egyikünknek sem kikapcsolódás képpen kattintgatni.
Vezérhangya elindult, 60-as égő felgyúlt, hát akkor nosza induljunk útnak. Na de merre? Jött a nagy kérdés mint ilyenkor sokszor. Idő rövidsége miatt kötöttünk ki a Fertő-tónál.
Eredeti tervem egy szép havas hegycsúcsos naplementés kép volt.
Hosszúzár, hetvenkétszáz
Mosonmagyaróvár magasságában járhattunk, mikor mindketten megjegyeztük, hogy az időjárással valóban nagy szerencsénk lesz. Szépen úsznak a felhők, és a szél miatt jó sárgás naplementének nézünk elébe.
Első utunk nem Podersdorfba, hanem kissé északra, Weiden-be szólt. Itt célunk, a hosszúzáras vízelmosós stéges fotó volt, de nekem annyira nem jött be. Viszont az iszonyat nagy szélben volt egy szörfös, aki bemerészkedett a vízbe. Szerencsémre pont a nap és köztem ment el, mikor a képet tudtam róla készíteni, de hamar feladta, gyanítom érthető okokból, mert pár perc után már ki is jött a vízből.
Se baj gondoltam, várunk hátha csak technikai szünet és kezdődik a mutatvány újra. Ekkor már rákészültem teleobjektívvel, más nézőpontokra is, de barátunk csak nem jött. Hosszas percek után vettem észre, hogy a vitorla már félig a táskában volt, ekkor (hála a sok évnyi tanulásnak) realizáltam, hogy ebből több szörfös kép nem lesz. 🙂
Teljesen átfagyva szedtük a sátorfánkat és odébb álltunk. Jött Podersdorf.
Ragaszkodva az eredeti tervhez és átgondolva az életünket, döntöttem úgy, hogy már a kocsiban szélvédett helyen átszerelek ND1000-re és 17-40-re.
Jól is tettem, mert az alatt az idő alatt, míg átértünk, nem csillapodott semmi, de cserébe szerintem még hidegebb is lett.
Elhivatottak voltunk akár csak pár turista és hasonszőrű fotós, akik már a móló végén dideregtek. Mit van mit tenni, ezért jöttünk állvány elő, manuális fókusz, élőkép és hajrá.
Összegezve az egész napot, véleményem szerint nagyon megérte csonttá fagyni, hihetetlen szép látvány volt. Nagy tanulsága még a napnak, hogy december végén nem bölcs döntés otthon hagyni a kesztyűt. 🙂